Debrecen gerendaház nyaraló
A Debrecen gerendaház, egy kb. 2-4 fő pihenésére szolgáló épület. Földszintes, egy kisebb teraszról juthatunk az épületbe, ahol egy központi tér fogad; étkező-konyha és nappali funkciókkal. Innen nyílik egy wc-zuhanyozó, valamint egy hálószoba.
A terven 60 mm vastag falú épületet már 80 mm-es gerendából készítjük. Alapesetben nem hőszigetelt a falazata. szigetelhető, belső párnafázat rögzítésével, illetve hőszigetelés és belső burkolat készítésével. Nyílászárói hőszigeteltek. Tetőszerkezete alapesetben bitumenes zsindely fedést kap, de elkészíthető szinte bármilyen fedéssel.
Ugyan a fotókon nem látható ereszcsatorna, az ajánlat tartalmazza azt. Nem szükséges pontosan ekkora ereszmagasság, minimálisan csökkenthető az ereszoldali falmagasság. Azért volt szükség a fotókon látható méretekre, mivel ebben az esetben kötött hajlásszög volt, valamint a teraszon fontos volt az emberi léptékű fejmagasságban futó gerenda.
A gerendaház felületkezelését kívül vékony vagy vastaglazúrokkal végezzük. Sok éves tapsztalatunk szerint a vízbázisú vékonylazúrok a ház építésekor nem igényelnek extra beruházást, viszont nem is bírják annyi ideig, mint egy jól felhordott vastaglazúr festék. A festendő falfelületeknek por és szennyeződésmentesnek kell lenni, amikor a felületkezelés kezdődik. Nem jó a túl erős napsütés, sem a nagyon magas páratartalom, sem az 5 foknál hidegebb levegő sem. Túl magas hőmérséklet esetén a festék azonnal megszárad, amint a felülethez érünk az ecsettel. Kisebb a baj, ha csak látszanak az ecsetnyomok, nagyobb a baj, ha a festék túróssá válik. Egy jól felületkezelt épületrész, ha nem kap tűző déli, délutáni napot, akkor kb. 4-6 év múlva kell újra festeni. A napsütésnek extrán kitett homlokzatok, gerenda falak tehát nyugati és déli oldalak sajnos akár 2 évente újra kezelésre szorulnak.
Adatok, tervek, árak:
A Debrecen gerendaház falkülméretei: 5,0m x 5,50m
A terasz mérete: 1,94 m x 2,53 m
Hasznos alapterülete: 20,71m2+4,47 m2 terasz
Az épület alaprajzát itt találom
Komplett árajánlatot itt láthatok
Az árajánlat a kőműves és gépészeti, valamint elektromos munkákat nem tartalmazza.